Belépés

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Sample image

Hírek

Induló képzések

Kihívások az idősellátás területén

2013. 04. 11
A Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) Miskolci Igazgatósága március 19-én a RECO projekt keretében, „Kihívások az idősellátás területén“ címmel szervezett konferenciát. Az egésznapos rendezvény célja az volt, hogy az idősügyben érintett intézmények vezetői számára bemutassa a TKKI társadalmi és felzárkózási feladatait, valamint a tavalyi aktív idősödés és nemzetközi szolidaritás európai évének hazai eseményeit. A konferencián részt vett Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) helyettes államtitkára is.

Egyre gyakrabban hallani az aktív idősödés fogalmát, de kevesen tudják, mit is jelent valójában. A népesség egyre nagyobb arányát teszi ki az idősödő generáció, ezért fontos, hogy minél hasznosabb része legyen a társadalomnak. Szemléletformálással és szeméyre szabott bánásmóddal, valamint az egyéni képességek fejlesztésével az idősödő generáció is megismerkedik a technikai vívmányokkal, hogy megfeleljen a modern kor kihívásainak. Ez a folyamat a társadalmi szolidaritás és kohézió erősítését mutatja. 

A TKKI Miskolci Igazgatóságának március 19-i konferenciáján megjelentek a régió idősügyi kihívásaira keresték a választ, valamint áttekintették a Türr István Képző és Kutató Intézet társadalomfelzárkóztatási feladatait. 2012 az aktív idősödés és nemzetközi szolidaritás európai éve volt, melynek eseményit, hazai tapasztalatait is összegezték a részvevők, valamint ismertették az INTERREG IVC CREATOR mini program jellemzőit. Elhangzott továbbá a CREATOR mini programban futó al-projektek (BIOLIFE, SILVER ECONOMY, GENERATIONS, SILHOUETTE) magyar partnereinek beszámolója az elért eredményekről, betekintést kaptunk az idősügy helyzetébe a régióban és Miskolcon, megfogalmazódtak a kihívásokra adott lehetséges válaszok, valamint bemutatkozott egy pécsi aktív idősödést biztosító intézmény is.

A konferencia neves előadókkal büszkélkedhetett: Kiss Gábor (alpolgármester, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata), Emődiné Csapó Barbara (titkár, Miskolci Idősügyi Tanács), Kocsis József egyesületi elnök (Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesülete).

Az előadások fókuszában olyan aktuális témák szerepeltek, mint az aktív idősödés a foglalkoztatás területén, az aktív közreműködés a társadalom egyéb területein, az önálló életvitel fenntartása, az innovatív megoldások a technológiai újdonságok bevonásával, vagy a szociális ellátórendszer előtt álló kihívások. A kérdésköröket megvizsgálták helyi, regionális és európai uniós perspektívából is, összhangban az idősügyi stratégiával, mely szerint az idősekről való gondoskodásban a korábbi "deficitmodell" (veszteségekre történő összpontosítás) helyett a "fejlődésmodellben" (a meglévő képességek lehetőség szerinti megőrzése, a rejtett készségek előhívása) szükséges gondolkodni és cselekedni.